Czingel Szilvia
Bikinis lányok
A fürdőruha átalakulása napjainkig
- részlet -
1935 szeptemberében
Mezei Károly kozmetikus-bőrorvos Testkultúra – strandkultúra
című cikkében a következőket írta a korabeli fürdőruha-viselet
átalakulásáról: „Hát bizony ez a divat olyan volt, hogy a vízben
és a vízparton sem engedett többet láttatni a nő testéből, mint
akkor, amikor városi toalettben volt. Lévén bő, matrózgalléros
blúza könyökig érő ujjakkal és bő bokáig érő bugyogója. A
merészebb fürdőruhák bugyogója térdig ért, de az ilyent viselő
hölgyek fekete harisnyát húztak. És aztán, az évek folyamán, a
fürdőruha sorvadásnak indult. Majd a fürdőblúz lett mind
merészebb, majd a nadrág. Rájött az ember arra, hogy a nőknek
lábszáraik, sőt combjaik vannak. Aztán eltűnt a fürdőruha és
jött a trikó. Két éve tudjuk, hogy a nőknek nemcsak lábszáraik
és combjaik, hanem derekuk is van, amely valahol nagyon mélyen
végződik.”
A különböző történelmi korok
különbözően viszonyultak a fürdéshez, és a mai értelemben vett
strandolás, a fürdés, mint szabadidős tevékenység a 20. század
vívmánya. Ennek megfelelően a fürdőruha, mint kifejezetten erre a
funkcióra kifejlesztett ruhadarab is ekkortájt jelent meg. A korábbi
korokban vagy meztelenül fürödtek az emberek, vagy ún. fürdőinget
viseltek.
Kétrészes
fürdőruhához hasonlító ruhadarabot az ókori Hellászban is viseltek
már; s a bikini őse később a rómaiaknál is népszerűségnek örvendett.
Olaszországban, a Villa Romana del Casaléban látható az a mozaikkép,
amely Kr.u. 325-ből származik és a köztudatba „bikinis lányok” néven
vonult be.
A meztelenül fürdés főként a szegények kiváltsága volt, de
a középkorban egy nemes is, ha nagy ritkán fürdőzésre vágyott, vitte
magával a szolgáját, akinek vigyáznia kellett arra, hogy mások ne
lássák meg meztelenül urát, miközben megmártózott a vízben.
A 19. század
első felében a nők még nem járhattak úszni. Ez a férfiak kiváltsága
volt egészen az 1860-as évekig. A férfiak ún. alsóinget viseltek, és
nyoma sem volt még a mai értelemben vett fürdőruhának. A nők
generációkon keresztül élték úgy az életüket, hogy tengerparti vagy
épp balatoni lakóhelyükről egyszer sem mentek be a vízbe, még csak a
kezüket sem mártották meg benne. A fürdőzés, mint a szabadidő
eltöltésének módja a jómódú polgári körökben lett egyre divatosabb,
s lassan egyre több nő vetemedett arra, hogy nyilvánosan fürdőzzön
férfiak társaságában.
Az 1900-as évek
elején a nők karjukat könyökig érő, buggyos ujjal, vállukat
matrózgallérral védve fürdőztek a Balatonban. Széles karimájú
viaszosvászon kalap védte őket a napsütéstől. Ekkor már a
szoknyarész fokozatosan eltűnt a női fürdőruhákról, és a merészebb
hölgyek szoknya nélküli, buggyos nadrágos overált kezdtek hordani.
Divat a lidókon
A fürdőruhadivat változása az
1920-as évek elején következett be, amikor a férfiak és a nők már
együtt fürödhettek, és sok esetben a fürdőkabinok vagy teljesen
eltűntek, vagy átépítették őket fürdőházakká, amelyeket már nem
lehetett ki-be mozgatni a vízből. Funkciójuk azonban megmaradt,
öltözködtek a hölgyek, a családok, de a vízbe már lépcsőkön lehetett
eljutni, így a női estből is több volt látható. A fürdőházakban
működött kávézó és könyvtár is, így ezek a helyek találkozási
pontok, igazi közösségi terek lettek. Az egyik legelegánsabb
fürdőházzal akkoriban Siófok büszkélkedhetett, ez volt a Magyar
Tenger Fürdőház. A versenysporttá valló úszás is kényelmesebb és
praktikusabb darabokat kívánt Ennek ellenére 1907-ben még
megtörténhetett, hogy közszeméremsértésekre hivatkozva
letartóztatták a túl szűk fürdőruhában mutatkozó Annette Kellemann
úszónőt, aki feszes dresszben pózolt…
Szövegmagyarázat:
*lidó